Anya üzemmódban reziliensen…

Anyának lenni egy életre szóló feladat, állandó készenlét, ami kifogyhatatlan energiakészletet igényel. Mit tehet egy elég jó anya, hogy elkerülje az én-lemerülést, hogy azok a bizonyos türelem-odafigyelés-gondoskodás raktárak mindig elég tartalékkal rendelkezzenek? Mint ahogy vészhelyzetben az első szabály: először magáról kell gondoskodnia, hogy energiabomba csemetéjével tartani tudja a tempót. Kapcsolj reziliens üzemmódba!

Reziliensnek lenni annyi, mint rugalmasan ellenállni a környezeti hatásoknak. Ez nem egyenlő a rezisztens, ellenálló magatartással, azaz a problémák figyelmen kívül hagyásával. Sokkal inkább azt jelenti, hogy az adott, nehéznek tűnő helyzettel szembenéz, reálisan felméri saját eszközkészletét, lehetőségeit, és a helyzethez alkalmazkodva újratervez. Ez a reziliencia, a rugalmas alkalmazkodás képessége, azaz hogy minden helyzetből a lehető legtöbbet kihozva, azt megfelelően kezelve, megerősödve kerüljön abból ki. Merthogy egy-egy nehézség kapcsán a valódi történés nem maga a történés, hanem a nem megfelelő feldolgozás, a nem helyzethez illően megválasztott reakciók.

Például ha 1 év körüli csöppségünk sír, pedig már kipróbáltunk minden nagykönyv szerinti lehetőséget, így alapvető szükségletei ki vannak elégítve (nem éhes, szomjas, nem fázik, nincs melege, tiszta a gatyó), mégsem marad abba a szirénázás, a lehetséges alternatívák:

  1. hisztis a gyerek!, úgyhogy figyelmen kívül hagyom a továbbiakban a sírását
  2. elfogadom, hogy ilyen napja van, mellette vagyok, érezze a közelségemet és a gondoskodásomat, és ha hazaér a párom, rögtön átadom imádott porontyomat, hogy estére ne merüljön le teljes mértékben minden elemem
  3. valamit nem csináltam jól, lehet, hogy nem vagyok elég jó anya?

Melyik a reziliens magatartás? Az első sokkal inkább rezisztens, azaz a helyzetnek ellenálló magatartás. Még az utolsó esetben a problématudatosság által vész el az ember. Merthogy nehéz helyzetben az ember, ha nem érzi, hogy kontrollálni tudja a történéseket, az elménk hajlamos történeteket szőni. Ezek a történetek pedig saját magunk vagy a másik kompetenciájának megkérdőjelezése köré csavarodott téves gondolatok leginkább. Ebben a helyzetben sokkal inkább célravezető a reziliencia eszköztárunkból az elfogadást alkalmazni, elfogadni a helyzetet, ezáltal gyermekünk érzéseit. Hisz ilyen esetekben az sincs kizárva, hogy már éppen a mi túlzott aggódásunk váltja ki belőle a felfokozott reakciókat.

Hogyan valósítható meg a mindennapokban a reziliencia anya üzemmódban?

Csatlakozz a kutatásunkhoz! Részletekről itt olvashatsz.