Életünk része a Mandala

Néha tudatosan, néha pedig csak úgy a tudat alatt egyre több helyen bukkan fel napjaink európai kultúrájában is ez az ősi motívum. Legyen az csempe- vagy szőnyegminta, nagyanyáink csipketerítői, templomok rózsaablakai, textildíszítések. Természetesen nem véletlenül.

Ez a spirituális körábrázolás jelképezi ugyanis az univerzumot, a makro- és a mikrokozmoszt és benne magát az embert. A létezés alapszabálya a folytonos körforgás. Egy pontból eredő energia, legyen az Isten, Teremtő Erő vagy Ősrobbanás, egyenletesen kisugárzik és áramlik magába foglalva a világmindenséget. Ilyenek vagyunk mi magunk is, hiszen ami körülöttünk van, az minden belőlünk származik, a kisugárzásunkból, a tetteinkből, a lelkünkből.

A körmotívumok, akár geometriai formákból, akár virágmintákból képződve, jelképezik összefüggést, összetartozást, egységet, harmóniát, az önmagába visszatérő helyzetet. A természetben is számos helyen bukkan fel ez az ősszimbólum: virágok, csigák formavilágában, a Naprendszer elhelyezkedésében, a hópelyhek szerkezetében.

Nyelvünk szimbolikus és képi üzeneteiben is megmaradtak az erre vonatkozó kifejezések, amelyek az egységet közvetítik a mindennapjainkban: kerek erdő, világ körül, környezet, körbeüljük az asztalt, körbe jár a pohár, körbejárjuk a rokonokat…

A Mandaláknak ez által különleges erőt tulajdonítanak, amely képes pozitívan hatni azok készítőjére, szemlélőjére. Ezt G. Jung is felismerte és alkalmazta. Ennek segítségével páciensei könnyebben nyíltak meg, felfedezték elfojtott problémáikat és ez által sikeresebben és gyorsabban gyógyultak meg.

A mandalák rendszere, mintázatainak ritmikus ismétlődése, a színek kavalkádja elősegíti a tudat tágulását, felszabadítja a rejtett energiakészleteket, harmóniát teremt az agyféltekék között. Beindítja az önmegismerés és elfogadás folyamatát, azáltal az öngyógyítást is. Fontos szerepe van a színvilágnak is.

mandala_alairas

Fehér – megkönnyebbülés, tökéletesedés
Fekete – titok, megérzés, újjászületés
Sárga – barátságosság, intelligencia, fogékonyság
Kék – elégedettség, harmónia
Zöld – növekedés, bizalom, kapcsolat, gyógyulás
Piros – rettenthetetlenség, hatalom, szerelem
Bíbor – emberszeretet, bölcsesség, idealizmus
Narancs – önkontroll, vitalitás, megérzés
Barna – stabilitás, kötődés a környezethez

A rajz az egyik legfontosabb önkifejezési eszközünk, hisz kisgyerekkortól alkalmazzuk ezt a módszert. A még írni és beszélni nem jól tudó gyermekek is legtöbbször „kirajzolják” magukból bánatukat, félelmeiket.

Bátran alkalmazzuk, ha szeretnénk megtalálni belső harmóniánkat, oldani a napi feszültséget, feltöltődni pozitív energiákkal vagy akár kibontakoztatni a kreativitásunkat, tisztába kerülni önmagunkkal és a világgal.

 

Csősz-Rada Beáta