Dr. Gyarmathy Éva,

akinek publikációiból  a diszlexiáról  mint speciális tanítási zavarról kapunk  átfogó képet;  akitől azt is megtudhatjuk, az iskolai teljesítmény és a valódi tehetség hogyan függ össze, milyen módon azonosítható a tehetség;  akinek a kutatásai kiterjednek a hiperaktivitás, a tehetség és magatartászavar kérdéseire is.

Interjú Dr. Gyarmathy Évával

A Magyar Írásterápiás Egyesület hitvallása, hogy a kézírásra szükség van. Hogyan látja a szakember: a digitális korszakban átveheti bármi az írás szerepét? Tudná valami kompenzálni a kézírás hatásait?

A kézírás előtt is voltak az emberiségnek eszközei a gondolkodás fejlesztésére, de ugyanolyan hatékony eljárás, mint a kézírás kevés van. Főképpen, mert a kézírással egyszerre sok neurológia terület, és így számos részképesség fejlődése támogatható.

A kézírás helyett a gépírás, gombok nyomogatása messze kevesebb idegrendszeri területet mozgat meg, és a gondolkodás ellenőrzését is kevésbé segíti már a nyomtatott kézírás is. A folyó írás folyamatos önkontrollt jelent, az írás ritmusa, a nyomatékok, lendület irányítása az agyat koncentrálttá teszi. Ez visszahat az írás tartalmára is.

Ugyanakkor azok számára, akiknek az íráshoz szükséges részképességek kialakulása kevéssé volt sikeres, a kézírásra nagyobb mentális energiákat kell fordítani, ezért nem segíti a gondolatoknak írásban történő megfogalmazását. Tehát az írás két mentális működésre ható funkciója különbözően hat. Akiknek az írásra jól huzalozott agya van, azoknak amellett, hogy számos részképességet fejleszt, a kézírás a gondolatok megformálását is segíti. Akiknek azonban ez a huzalozás kevésbé hatékony, a gondolkodást a kézírás hátráltathatja. Viszont nekik különösen fontos lenne azoknak a területeknek a fejlesztése, amelyek gyengék. Az ideális az lenne, ha a kézírás megmaradna, mint neurológiai harmonizációs és gondolkodásfejlesztési esz-köz, és azok, akiknek a gondolkodását segíti, használnák a gondolataik meg-fogalmazásában. A másik csoport viszont a neurológiai fejlesztésként használhatná. Vagyis a kézírás egyrészt gondolkodási eszköz, másrészt terápia lehet majd.

A diszlexiáról egyre több ismerettel rendelkezünk, a diszgráfiáról igen keveset olvasni. Mi ennek az oka?

Az olvasást nehezebben lehet digitális eszközökkel kiváltani. Az kézírásra manapság pedig már csak az iskolában van szükség. Emiatt is nem alakul ki az íráskészség. Nincsen elég gyakorlási lehetőség.

A digitális kort megelőzően is volt az írásbeli információközlésnek egyéni alternatív módja, a beszéd vagy akár rajzok által történő információközlés. Az olvasási képesség hiányában nehezebben megoldható egyénileg az információszerzés. Nem látom más okát a különbségnek. A specifikus tanulásai zavarok mind a két készséget érintik, és van a diszlexiának és a diszgráfiának is a másik zavartól független formája, tehát valószínűsíthető, hogy hasonlóan megjelenik mindegyik, csak a környezet az olvasásra nagyobb hangsúlyt helyez. Csúnya írással még lehet információt közölni, gyenge olvasás nagyon megnehezíti a tanulást.

Gondolom, ebben nemcsak az iskolának van szerepe. A tudatos, előretekintő szülő hogyan segítheti leginkább a gyermekét?

Egészen kicsi gyerekkortól kezdve tudatos neurológiai fejlesztéssel megelőzhető a képességvesztés. A kultúra alapja, a kiváló három fejlesztő eszköz: a mozgás, művészetek stratégiai játékok. Az írás fejlődéséhez is erre van szükség. Minél több mozgásos tevékenység bekalibrálja az agyat, a művészetek a finom feldolgozást gyakoroltatják, a stratégiai játékok a gondolkodást rendezik.

Ha azt akarja a szülő, hogy gyermeke használja a kézírást, akkor magának is minden nap a kézírást kell használnia. A gyerek mintakövető, utánzással tanul. Azokat a tevékenységeket tanulja meg, amelyeket maga körül lát.

Az írásból a tehetség, mint ahogy Ön fogalmaz, attitűd, viszonyulás és reakció, vizsgálható. A tehetség nem digitalizálódik?

A tehetség is a kultúra szülötte. Mindenképpen digitalizálódik. A kultúra adja az alapvető környezeti hátteret, hiszen ennek megfelelően viselkednek az emberek, és a gyerekek ezt utánozzák le. Tehát a tehetség elválaszthatatlan a kultúrától.

A tehetség akkor jelenik meg, ha a környezeti háttér erre lehetőséget ad. A tehetség csak lehetőség. Számos tehetség meg sem jelenik, és ez nem egyszerűen azért van, mert nem vesszük észre, hanem azért is, mert adottságai kevéssé teszik lehetővé adott kultúrában a fejlődést. Ha a kézírásra vetítjük ezt, a szépen írás képessége sokáig kifejezetten fontos tehetségterület volt, gondoljunk például a kódexmásolókra. Mostanában ez a képesség valószínűleg ebben a formában nem nagy keresletnek néz elé. Viszont azok a háttérképességek, amelyek a szép kézírást lehetővé teszik, más területeken is kamatoztathatók. Vagyis a természet kitermel sokféle képességet, és a tehetség ezeknek megtalálja a helyét adott környezetben. Ugyanazok a képességek, amelyek például a szépírást lehetővé teszik, majd megmutatkoznak más területeken.

Ami figyelemre méltó, hogy a szépen írás milyen nagy becsben van még mindig. A Sajátos Nevelési Igényű Tehetségeket Segítő Tanács egy évvel ezelőtt tartott szépen író versenyére négyezret meghaladó sajátos nevelési igényű gyerek jelentkezett! Idén már az ötezret is meghaladta a jelentkezők száma. Vagyis egy szűkebb, és éppen neurológiai szempontból sajátos populáció ekkora érdeklődést mutat. Azt gondolom, ezek a gyerekek és pedagógusaik valamit megéreztek. Még nem látjuk teljesen, hogy mit, de valami nagyon fontosat ad a kézírás számukra, ha ennyire ragaszkodnak hozzá.

 

 Köszönjük, hogy ismét tanulhattunk Öntől!

Dr. Gyarmathy Éva az MTA tudományos főmunkatársa, jelenleg is tanít az Óbudai Egyetemen és az ELTE-n, előadásait a tehetség és a speciális tanulási zavarok témában tartja.

(km)