Írásterápia – egykor és ma I.

Az írásterápia nem új találmány, de mára némiképp új tartalommal töltődött meg. Hová nyúlnak vissza kezdetei? Miről szól jelenleg? Mi mindenre használható? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keresünk választ.

 Ha egy internetes keresőbe beírjuk az „írásterápia” szót, többnyire olyan oldalakra, fejtegetésekre bukkanhatunk, amelyek az élmények-tapasztalatok megfogalmazásával és írásos rögzítésével kapcsolatos írásterápiás eljárásokról szólnak. Ezek lényegéről jó összefoglalót ad például dr. Szendi Gábor Gyógyító írás című cikke, amely így fogalmaz: „Az írás különös dolog. Egészen más, mint gondolkodni valamin. A gondolkodás sokszor körbeforgó, önigazoló, az írás szembesít, kényszerít a megfogalmazásra és a kifejezésre. Az elmúlt kb. harminc év kutatásai azt bizonyítják, hogy nemcsak szubjektíve jó leírni bánatunkat, vagy a minket ért sorscsapást, hanem az írás pozitív hatása mérhető.”

Dr. Szendi egyebek között egy amerikai professzor, dr. James W. Pennebaker kutatásaira hivatkozva állítja mindezt, aki a Texasi Egyetem Pszichológia Tanszékének professzora, és két immunológussal közösen végzett kutatása során megállapította:  különösen azokra hat pozitívan ez a fajta  írásterápia, akiknek az írásélmény során mélyebb belátásra és megértésre sikerült jutniuk életük fontos eseményeivel kapcsolatban. A traumák feloldásának pedig fontos mozzanata, hogy amit megértünk, azt valamiképp el is fogadjuk. A professzor erről szóló, 2004-ben megjelent könyvében is összefoglalta tapasztalatait (Writing to Heal: A Guided Journal for Recovering from Trauma and Emotional Upheaval. Oakland, California: New Harbinger). Pennebaker kutatásait később további hasonlók is követték – ám minderre most nem térünk ki, mivel mindezt csak érdekességképp említettük. A Magyar Írásterápiás Egyesület ugyanis az írásterápia egy másik ágát képviseli.

Az egyesület programja írástevékenység-előkészítés, diszgráfia-prevenció, szűrés, korrekció, írásdiagnosztikai szűrés, előszűrés, figyelemkoncentráció-fejlesztés, személyiségfejlesztés, stresszkezelés céljából és a „szellemi fittség” támogatása érdekében született. Az ilyen irányú, a korrektív terápiás folyamat elemeként alkalmazott írásterápia gyökerei, ahogyan azt dr. Agárdi Tamás is kifejti A grafológia kézikönyve grafoterápiáról szóló fejezetében, a múlt századelőn keresendők. Az eljárás technikáját dr. Edgar Berillon mutatta be 1908-ban, a párizsi Orvostudományi Akadémián. Berillon, akit a hipnózisban rejlő lehetőségek is erősen foglalkoztattak,  elsőként mutatott rá a tudatalatti és az írásmozgás lehetséges kapcsolatára. Módszerét grafikus pszichoterápiának nevezte, és alkalmazásával mentális zavarokkal küzdőkön igyekezett segíteni.

Később, 1929-31 között, a Sorbonne Egyetemen Pierre Janet és Charles Henry tesztelte a grafoterápia hatékonyságát, alkoholistákon és magatartászavaros gyermekeken – pozitív eredménnyel. Később többen is követték példájukat, köztük 1931-ben dr. Pierre Menard és orvostársai. Menard szerint: „A grafológia tudományos módszer a tudalatti megismeréséhez”.  Amerikában a témáról elsőként a Time magazin közölt összefoglalót, Raymond Trillat francia grafoterapeuta munkáját ismertetve, aki 600, mentális zavarral küzdő gyermeket kezelt ilyen módon, Párizsban. Az úttörők közé sorolható Rene Rasten, Paul Joire és Paul Carton is és Henri Wallon is. Tovább erősítette a „francia vonalat” Paul de Sainte Colombe pszichografológus, aki 1966-ban Graphoterapeutic (Grafogyógyászat, Toll- és ceruzaterápia) című könyvében foglalta össze tapasztalatait.

A korrektív írásterápia elméleti kiindulópontja – nagyon röviden összefoglalva – minden esetben az volt, hogy miután a motorikus működésben, illetve az ennek nyomán születő írásképben kifejeződik az egyén pszichéje, és mivel a kettő egymással szoros kölcsönhatásban áll, az egyik változtatásával a másik változása is elérhető. A gyakorlat pedig azt bizonyítja, hogy ez valóban így is  van.

Podonyi Hedvig

(folytatjuk)